0

Lehetőség a betegeknek: pszoriázis világnap

A pikkelysömör olyan autoimmun bőrbetegség, melynek tünetei elsősorban a könyök és a térd felszínén jelentkeznek, de gyakran a hajas fejbőrön is felbukkannak. Ritkább esetben ugyan, de előfordulhat a szájban, illetve a nyálkahártyán is. A betegség bár végérvényesen nem gyógyítható, megfelelő kezelés mellett hosszú időre, akár egy-két évre is tünetmentessé válhat. A pszoriázis világnap keretén belül több hatékony kezelési módot, illetve gyógyszert, krémet mutatnak be a szervezők, hogy az ebben szenvedő betegek életét valamelyest megkönnyítsék.

Pszoriázis világnap minden év október 29-én kerül megrendezésre világszerte. Az eseményen gyerekek és felnőttek egyaránt részt vehetnek. A rendezvény rendszerint állapotfelméréssel kezdődik, majd különböző terápiák bemutatásával folytatódik. Több betegnek nincs tudomása arról, hogy ez a kellemetlen betegség megfelelő kezelés mellett tünetmentesíthető.

Pszoriázis világnap

Pszoriázis világnap

A pszoriázis világnapon az eddig elrejtett foltok kerülnek előtérbe, melyek megnehezítik a társadalomba való beilleszkedést, mivel többen nincsenek tisztában azzal a ténnyel, miszerint ez a kellemetlen esztétikai látványt nyújtó betegség nem fertőző. Éppen ezen ok miatt a rendezvény szervezői szívesen várják azokat az emberek is, akiket ez a betegség közvetlenül nem érint, ugyanis nemcsak a betegeknek kell megtanulniuk vele együtt élni, hanem a pikkelysömörben nem szenvedőknek is meg kell tanulniuk elfogadni ezeket az embereket.

A pszoriázis világnapon részletes bemutató keretein belül megismerkedhetünk a pikkelysömör jellemzőivel.

 

  
Iktatva: Pszoriázis Címkék: 

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Pikkelysömör 2013